Az új Honda Legendben már legálisan tévézhet menet közben a sofőr
A japánok szedánja az első sorozatgyártású autó, amely megkapta a 3-as szintű önvezető besorolást.
A japánok szedánja az első sorozatgyártású autó, amely megkapta a 3-as szintű önvezető besorolást.
Szakértők szerint 2030 környékén elkezdhetnek komolyabb mértékben terjedni az önvezető járművek, amelyek érkezésére érdemes időben felkészülnie a városoknak.
A jövőben az önvezető autózáshoz szükséges hardvereket és szoftvereket gyártana a Huawei, hogy meghatározó szereplői legyenek az intelligens közlekedésnek.
A Nio ET7 csúcsváltozatában egy 150 kWh kapacitású akkumulátor kap helyet.
A 600 kilométeres út dokumentumát egy 15 perces videóba sűrítették össze.
Az Audi vezérigazgatója szerint az autóipari cégek túlélik a válságot, a vendéglátóipari cégek nem. A VW-konszernnek az évtized közepére korlátozottan önvezető, 2040-re teljesen önvezető autói lesznek.
Az Apple saját akkumulátort és önvezető rendszert építene az autójába, ami három év múlva debütálhat – írta a Reuters az almás cég ügyeit ismerő forrása alapján.
A dobozos autók egyelőre az áruházak és a csomagfelevő pontok között fognak ingázni.
A teljesen önvezető járművet elegendő 16 óránként töltőre dugni.
Illetve lassan nem mi megyünk Drive-inbe, hanem az jön hozzánk.
Még a „füleit” is behúzza menet közben.
Mi a közös a Fortnite-ban és az új BMW-kben? Mihez van szüksége 230 PB-os tárhelyre a német gyártónak? Miért készül 720 lóerős elektromos 5-ös BMW? Jövünk az összes válasszal.
A sofőr lélekjelenlétén múlt, hogy elkerülték az ütközést. A Tesla a közelmúltban telepítette egyes modelljeibe a teljesen önvezető funkciót, de egyelőre csak Béta-verzióban, külön kéri a felhasználókat, hogy nagyon figyeljenek, amikor ezt használják.
Amíg a tulaj távol volt, hatalmas eső esett, de sikerült száraz lábbal megúsznia a helyzetet.
Eddig is maguktól közlekedtek a Cruise önvezető taxijai, ám a volán mögött egy sofőrnek is ülnie kellett a biztonság kedvéért. Most megkapták az engedélyt, hogy a járművek maguktól guruljanak.
Az önvezető autók térhódítása tovább várat magára, mint pár éve sokan gondolták volna, de érdemes idejében foglalkozni a kérdéssel: mi történik azzal a rengeteg adattal, amelyet a számítógépesített járgányok termelnek?
Két éve az Uber egyik önvezető járműve gázolt halálra egy nőt Arizona államban.
Ahhoz, hogy az önvezető autók képes legyenek kiváltani a rendes járműveket, a váratlan helyzeteket is meg kell tanulniuk kezelni. Müncheni kutatók szerint egy új algoritmus erre is képes lesz, de csak akkor, ha a többi sofőr is betartja a szabályokat.
Egy maréknyi kutató érdekes elmélettel állt elő az úgynevezett utazási betegségek tüneteinek – pl. szédülés, hányinger – kezelésére, és a gyakorlati próbálkozásaik első eredményei is biztatók.